Szerkesztő:
Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs
adószakértő, c. egyetemi tanár
A két kötet ára:
15.000,-Ft + ÁFA

 

 

A KOMPKONZULT kiadó jogszabálygyűjtemény sorozata 1993. óta élvezi a tisztelt olvasó szíves érdeklődését. Az elmúlt években az adó és a társadalombiztosítási jogszabályok külön kötetben láttak napvilágot. Az olvasói javaslatoknak eleget téve úgy döntöttünk, hogy – követve a terminológia változását, jelesül, hogy a társadalombiztosítási járulékok is adók – összevonjuk az adókra és társadalombiztosításra vonatkozó joganyagot, és együttesen, ezúttal is két kötetben jelentetjük meg a 2012-re vonatkozó normákat. (Első ízben 2006-ban jelentettük meg az Adótörvények című kiadványunkat két kötetben.)

Ebből az olvasónak az az előnye, hogy a korábban terjedelmi okokból kihagyott olyan fontos jogszabályok is helyet kapnak, amelyek az adórendszer szerves részét képezik. Így a kétkötetes jogszabálygyűjteményben az eddig megszokott adó- és társadalombiztosítási törvények mellett megtalálja a helyi adókról, a gépjárműadóról stb. szóló törvényeket is. Ezzel a módszerrel csaknem teljessé válik a gyűjtemény. (Azért „csaknem”, mert bizonyos adófajták pl. bányajáradék – annyira kevés adózót érint, hogy azokkal egy tömegigényt kielégíteni hivatott kiadványt megterhelni célszerűtlen.)

A kötet a 2011. évi utolsó Magyar Közlöny megjelenését követően kerül lezárásra.

A két kötet csak együtt rendelhető meg!